Lehet e fogyni a szaunázástól?
Szaunázáskor csökken a testsúly - azonban nem leszünk vékonyabbak. Mint már ismertettük, a víz eltávozása az izzadságmirigyeken keresztül, szaunafürdőzés közben, három szaunamenet során 500-1500 gramm a súlyvesztést jelent. Ez a mérlegre állva lemérhető, amit szinte minden szaunázó meg is tesz. A ruházat nélküli megméretkezés egy pontos mérlegen a túlsúlyosak számára lélektani szempont is lényeges aktus is a fogyás folyamatában.
Bizonyára mindenki, akinek az ideálisnál nagyobb a súlya (és ez az emberek felét érinti), örül annak, ha szaunázás után a mérlegre áll és megállapíthatja, hogy 1 kilogrammot lefogyott. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez a fajta súlyvesztés kizárólag vízvesztést jelent.
Maradandó súlyvesztést csak úgy lehet elérni, ha az elfogyasztott táplálék nem éri el a szükséges mennyiséget. "Lefogyni" csak fokozatosan lehet, és a fogyást a szaunázás napján érdemes elkezdeni: szaunázás után tartózkodjunk a nagy mennyiségű folyadékfogyasztástól, de az evéstől még inkább. A limonádé, a sör, és egyáltalán, az alkoholtartalmú italok sok energiát tartalmaznak. Ami javasolható, az az édesítőszert nem tartalmazó vitamin és ásványi anyag tartalmú gyümölcslé. Szaunázás után érdemes rövid böjtöt tartani (efölött általában elsiklanak), azonban szaunázás előtt nem szabad diétázni, különben összeomlik a keringés. Kedvezőnek bizonyul, ha a szaunázást követő napon tartunk böjtöt.
Mások sikere buzdítást jelenthet annak, akinek erre szüksége van: nagyon sok szaunalátogatót ismerünk, akik egy év alatt, miközben rendszeresen szaunáztak, 5-10 kilogrammot is lefogytak, sőt, némelyek még ennél is többet. Fontos, hogy elkerüljük a "visszaesést". A többletsúly gyorsabban visszajön annál és nehezebb megtartani fogyás után az alacsonyabb testsúlyt, mint állandóan normál súlyúnak maradni.